Az időzítés önmagában eldönti a beszélgetés sorsát. Közvetlenül együttlét után vagy közben felhozni bármilyen hiányt szinte biztosan kritikaként érkezik meg, mert a másik kiszolgáltatott helyzetben van. Semleges helyzet — séta, autóút, mosogatás — sokkal jobban működik, részben mert nincs szemkontaktus-kényszer.
A megfogalmazás második kulcsa a pozitív irány. „Nagyon szeretem, amikor…, és szeretnék ebből többet” lényegesen könnyebben befogadható, mint bármilyen hiánylista — miközben ugyanazt az információt adja át. Ez nem manipuláció, hanem egyszerűen az, ami átmegy.
Sok párnak könnyebb írásban kezdeni. Egy bevált gyakorlat: mindketten írtok egy listát három oszlopba — biztosan igen, talán, biztosan nem —, majd kicserélitek. Így nem kell nulláról kimondani semmit, és a közös metszet gyakran nagyobb, mint bárki gondolná.
Ami elrontja: az általánosítás („soha nem…”), az összehasonlítás korábbi partnerrel, és a menet közbeni javítgatás. Ha a beszélgetés vitába fordul, jobb letenni és visszatérni rá — a téma nem fut el.
Ha minden felvetés konfliktussá válik, ha valamelyik fél tartósan kényszerítve érzi magát, vagy ha hónapok óta romlik a helyzet, akkor érdemes szakemberhez fordulni. A szexuálterápia és a párterápia ebben az egyik leghatékonyabb, jellemzően rövid folyamat — és minél korábban kezdik, annál jobbak az esélyek.
