A női nemi szervek körüli tájékozatlanság egyik fő oka egy egyszerű szóhasználati zavar: a köznyelv a szeméremtestet és a hüvelyt rendszeresen összemossa. Pedig a különbség gyakorlati: a szeméremtest a külső, látható rész — szeméremdomb, szeméremajkak, csikló, hüvelybemenet —, a hüvely pedig a belső csatorna. Az érzékelés túlnyomó része a külső részen történik.
Ebből következik a legfontosabb tudnivaló: a csikló a szeméremtesthez tartozik, nem a hüvelyhez, és nagyjából 8000 idegvégződéssel a test legérzékenyebb pontja. A látható makk a szerv töredéke — a szárak és a barlangos testek a test belsejében húzódnak, körbeölelve a hüvelybemenetet.
A megjelenés minden részen rendkívül változatos, és ezt érdemes kimondani, mert a testképszorongás jelentős része összehasonlításból ered. A szeméremajkak mérete, formája és aszimmetriája a normál része; a színük jellemzően sötétebb a környező bőrnél, a pubertás alatti pigmentáció miatt. A plasztikai sebészeti reklámok által sugallt egyetlen „szabályos” forma statisztikailag inkább kivétel, mint szabály.
Higiéniai szempontból a legtöbb kárt a túlbuzgóság okozza. A hüvely öntisztuló, savas kémhatású környezet, amit a tejsavbaktériumok tartanak fenn — az irrigálás, az illatosított termékek és a napi betét folyamatos használata ezt borítja fel, és éppen a fertőzésekre hajlamosít. A helyes gyakorlat egyszerű: kívülről, langyos vízzel.
A ciklus követése önmagában is hasznos önismeret: a folyás jellege, a nyák állaga és a hangulat is jellegzetes mintázatot követ, amiből sok minden kiolvasható.
