Érdemes elkülöníteni két helyzetet, mert nagyon más a teendő. Ha egyedül megy, de partnerrel nem, akkor a kérdés technikai és kommunikációs: a partner nem tudja kitalálni, milyen ritmus és nyomás működik nálad. Ha viszont sehogy nem megy, akkor érdemes a saját test feltérképezésével kezdeni, nyomás nélkül — ez adja meg azt a tudást, amit utána el lehet mondani.
A második leggyakoribb ok a figyelem. Az orgazmus feltétele az ellazult, paraszimpatikus idegrendszeri állapot, és ezt bármi megzavarja, ami készültségbe hoz: teljesítménynyomás, a saját kinézet figyelése kívülről, vagy egyszerűen az, hogy közben azon jár az eszed, sikerül-e. A szakirodalom ezt spectatoringnak hívja, és a legjobban dokumentált ellenszere a figyelem tudatos visszaterelése egyetlen konkrét érzetre.
Az idő is számít, jobban, mint a technika. A teljes élettani felkészülés nőknél átlagosan 10–20 perc, és ha a behatolás ennél korábban kezdődik, az izgalmi szint egyszerűen nincs elég magasan ahhoz, hogy legyen honnan átbillenni.
Van néhány gyakori külső ok, amit érdemes átgondolni, mielőtt bárki magában keresné a hibát. Az antidepresszánsok — különösen az SSRI-k — jellemző mellékhatása az orgazmus késleltetése vagy elmaradása; ugyanez igaz az alkoholra nagyobb mennyiségben, a krónikus alváshiányra és bizonyos hormonális állapotokra. Ezek mindegyike orvossal megbeszélhető, és sokszor van alternatíva.
Akkor érdemes szakemberhez fordulni, ha korábban ment és most nem, ha fájdalom kíséri, vagy ha a helyzet miatt már szorongsz — ez utóbbi ugyanis önmagában fenntartja a kört. A szexuálterápia ebben az egyik leghatékonyabb, jellemzően rövid terápiás forma.
