A szexről beszélni azért nehéz, mert a legtöbben úgy tanulták, hogy a jó szex magától megy — ha beszélni kell róla, akkor már baj van. A kutatások következetesen az ellenkezőjét mutatják: a hosszú távon elégedett párokat elsősorban a kommunikáció és az alkalmazkodás különbözteti meg a többiektől, nem a kezdeti hasonlóság. A szexuális kompatibilitás nagyrészt nem adottság, hanem készség.
Az időzítés önmagában eldönti a beszélgetés sorsát. Közvetlenül együttlét közben vagy után bármilyen hiányt felhozni szinte biztosan kritikaként érkezik meg, mert a másik kiszolgáltatott helyzetben van. Semleges helyzet — séta, autóút, mosogatás — sokkal jobban működik, részben mert nincs szemkontaktus-kényszer.
A megfogalmazás második kulcsa a konkrétum. A „legyen jobb a szex” senkinek nem mond semmit; a „szeretném, ha többet lassítanánk az elején” azonnal használható. Ugyanez igaz a határokra: a „nem szeretem a durvaságot” mindenkinek mást jelent, a „ne fogd a nyakam” egyértelmű.
Sok párnak könnyebb írásban kezdeni. Egy bevált gyakorlat: mindketten írtok egy listát három oszlopba — biztosan igen, talán, biztosan nem —, majd kicserélitek. Így nem kell nulláról kimondani semmit, és a közös metszet gyakran nagyobb, mint bárki gondolná.
Ha a téma minden felvetése konfliktussá válik, ha valamelyik fél tartósan kényszerítve érzi magát, vagy ha hónapok óta romlik a helyzet, érdemes szakemberhez fordulni. A szexuálterápia ebben az egyik leghatékonyabb, jellemzően rövid folyamat — és minél korábban kezdik, annál jobbak az esélyek.
